Az önértékelés nagyon fontos minőségbiztosítási eszköz, de csak akkor, ha szervesen beépül a szakképző intézmény minőségügyi rendszerébe és rendszeresen, átfogóan alkalmazzuk. Az esetek többségében az önértékelést az intézmény minőségügyi munkacsoportja hangolja össze, és valósítja meg a minőségügyi felelősökkel és a szakértőkkel karöltve, a minőségügyi csoport vezetőjének felelőssége mellett, de a folyamat csak úgy működőképes, ha a többi munkatárs - elsősorban a tanárok és szakoktatók - is aktívan részt vesznek a tervezésben. A felső vezetés sem maradhat ki ebből a munkából, feladata, hogy ösztönözze a tanárokat, szakoktatókat és más érintetteket, hogy maguk is alakítsanak ki kis önértékelő csoportokat, ahol nyílt, őszinte vitákon értékelik az intézmény erősségeit és gyengeségeit.
A vitában természetesen figyelembe kell venni azt is, hogy a visszajelzések adatai különböző forrásokból származnak, és célszerű a tanárok, a szakoktatók és a többi munkatárs „rejtett tudására” is támaszkodni. Ikujiro Nonaka és munkatársai igazolták, hogy az új szervezeti tudás mindig két forrásból építkezik: az adatokra, szabványokra, indikátorokra alapozott explicit tudásból, és a „rejtett tudásból”, amely tapasztalatokon, véleményeken és a valóság egyéni észlelésén alapszik (Nonaka et al., 1994). A rejtett tudást nehéz a hagyományos visszajelzési technikák révén azonosítani, viszont ha az önértékelés megfelelően nyílt légkörben zajlik, kiderülhetnek az addig feltáratlan problémák, rejtett konfliktusok és akadályok.
19. tábla A sikeres önértékelés feltételei
|
Az önértékelés a hatékony és dinamikus minőségfejlesztés kipróbáltan hasznos és hatékony eszköze, de a benne rejlő lehetőségeket csak úgy lehet kihasználni, ha a szakképző intézmény irányítási és szervezeti rendszerének szerves részévé válik. Akkor lehet azonnali minőségfejlesztési döntéseket hozni, ha a munkatársak egyetértenek a tervezett lépésekkel. Ez jelentős javulást eredményezhet, például a pedagógiai kultúra fejlesztésében, az elmélet és a gyakorlat összehangolásában, abban, hogy az új médiumok mindennapi oktatói munka részévé váljanak, valamint a tanulói teljesítmény közös értékelési módszereinek kialakításában. Az önértékelés fontos szerepet játszhat abban, hogy a minőségkultúra intézményi gyökeret verjen, ha eredményeit valóban felhasználják a minőségfejlesztés következő feladatainak meghatározására.
A belső ellenőrzési rendszer a szakképző intézmények másik önértékelési eszköze. Az ellenőrzést a tanárok és szakoktatók közül választott minőségügyi megbízottak általában részmunkaidőben végzik. A megbízottak saját tapasztalataikra is támaszkodhatnak, de ahhoz, hogy a különböző intézményi egységek ellenőrzését szakértői szinten végezhessék fontos, hogy meghatározott időközönként továbbképzésben vegyenek részt. Mivel a minőségügyi megbízottak jól ismerik az intézményt és a munkatársakat, ellenőrző munkájuk nyomán azonnali visszajelzéseket adhatnak az ellenőrzésben érintett egységek munkatársainak. Ők így járulhatnak hozzá a minőség fejlesztéséhez. Az értékelés során audit jelentéseket is készítenek, amelyek alapul szolgálnak az éves tervezéshez, a minőségcélok aktualizálásához, és a külső ellenőrzést előkészítő munkálatokhoz. A beszámolókat a felső vezetés tagjai kapják meg, akik - ha szükséges - döntenek a további fejlesztésekről és változtatásokról.